Tomo Bonbon

A borok desszertje

Az értelmező szótár nem ismeri a bordesszert kifejezést, mégis szinte mindenki tudja, mi az. Desszert a borhoz. Igazi ajándék. Olyan finomság, amely befolyásolja a bor ízeinek élvezetét, illatának átélését, aminek a bor – az eredeti ízektől – eltérő, kivételes esszenciát ad. Azért fogyasztjuk, hogy még különlegesebb ízeket érezzünk, még magasabb szintű kulináris élvezeteket éljünk át. Bor és desszert, az ízek igazi harmóniája.
Egy véletlen eseményt követően, 2010-ben találtam ki, hogy bordesszerteket akarok készíteni. Meg is alkottam és azóta is fejlesztem a csokoládé alapú finomságokat, amelyeket ezúton ajánlok azoknak, akik az igazán különleges ízeket szeretik, akik úgy akarják élvezni a bordesszert esszenciáját, mint egy „édes álmot”.

Tomo Bonbon

Miértek, tesztek, tapasztalatok

A tesztelések közben jöttem rá, hogy nem csak borokhoz, hanem igazán ízletes világos sörökhöz, vodkához, pálinkához, whiskyhez, cognac-hoz, pezsgőhöz, sőt rumokhoz is érdemes – Tomo bonbon – desszerteket fogyasztani. A termékismertetőkben feltüntettem azokat a desszerteket is, amelyeket ezekhez az italokhoz ajánlok fogyasztani.
Szerénytelenségnek tűnhet, mégis állítom, hogy szinte minden desszertemre igaz: önmagában fogyasztva is finom. Mégis ajánlom őket az ismertetőben felsorolt italokhoz, mert az ital és a Tomo Bonbon desszertjei kiegészítik egymást. Bízom abban, hogy aki megkóstolja a desszertjeimet, ugyanez lesz a véleménye!

Tomo Bonbon

Egészséges életmód

Több ismerősöm, közeli barátom is felvetette a Cukormentes és Vegán desszertek készítésének gondolatát. Nem túl erős kapcsolat fűzi ezeket a bordesszertekhez, mégis komoly kihívást éreztem az igazán ízletes, egészséges életmódhoz kapcsolódó bonbonok elkészítésében. Kifejlesztettem a rám jellemző ízű kollekciót, amelyhez jóétvágyat kívánok!

tomo bonbon

``Coffee fan``

Napjainkban egyre többen fogyasztanak kávét. Az eltérő, másfajta területekről származó, többféle különböző pörkölésű és másféle elkészítési módú fekete nedű fogyasztásának komoly kultúrája van. Kávéházak, eszpresszók, éttermek kínálják finomabbnál finomabb kávéjukat, amikhez én is kitaláltam néhány desszertet, melyeket ezúton ajánlok figyelmükbe.

Tomo Bonbon

Desszert variációk

  • Bordesszertek
  • Cukormentes és  Vegán desszertek
  • Kávé desszertek
Kostoló
25

Kóstolók

450

Résztvevők

5400

Bonbonok száma

Tomo Bonbon

Kóstolók

A Tomo BonBon készséggel tart termékbemutatót, akár borkóstolóval egybekötve is, így vásárlói meggyőződhetnek arról, hogy desszertjei „álomjók”!  Egyedi ajándékként – díszdobozba – csomagolva, desszertjeinkhez illő itallal is, ínyencségeink megrendelhetők.

Valamennyi termék nyomokban alkoholt is tartalmaz, ezért 18 éven aluliaknak fogyasztásuk nem ajánlott.